Rouge

Rouge

Liz Hurley és Arun Nayar esküvője

2010. május 14. - GlitterBaby







Liz Hurley színésznő és nála egy évvel idősebb indiai milliomos párja Arun Nayar 2007 tavaszán házasodtak össze, és összesen három alkalommal.

Az első esküvő csupán két tanú jelenlétében 2007 márcuis 2-án egy délnyugat-angliai kastélyban Sudeley-ban köttetett meg.




A második esküvőre (a templomira) másnap került sor a Szent Mária Templomban 185 vendég előtt. A menyasszony ruháját Donatella Versace barátnőjétől kapta ajándékba, ami legalább £15,000-t kóstált.







Elizabeth koszorúslányok helyett fehérbe öltözött kisfiúk kísérték az oltárhoz, közöttük saját gyermeke a milliomos Steve Bingtől, Damian.









Az angliai buli után a pár meg sem áll Ázsiáig, hogy a vőlegény szülőföldjén is kimondják a boldogító igent. A radzsisztáni Devi Garh palota fogadta a többszörös násznépet (240-en voltak), hogy az erőd falai között folytassák a mulatozást világos virradatig. Mibe kerül egy ilyen esküvő? Állítólag a kétmillió fontot is meghaladta a költség, amit átszámolni sem merünk forintba, mert a nullák kilógnának a hálóról. A ceremónián Arun egy fehér telivérrel érkezett a mennyasszonyhoz, mögötte pedig zenészek, elefántok és tevék serege vonult, bizonyára nem kis feltűnést keltve.







A bejegyzés trackback címe:

https://rouge.blog.hu/api/trackback/id/tr357038637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása